A 2. díjam!

Második díjamat köszönöm szépen Faninii nak

Szabályok.:

• Írj magadról 11 dolgot.
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Tegyél fel 11 kérdést.
• Küldd tovább 11 embernek!

1.) 11 dolog magamról.

1. Lusta vagyok. 
2. A TÖBBIT ITT: http://aszemegytukor.blogspot.hu/2013/07/dij.html

2.) Válaszaim a jelölő kérdéseire.:

• Miért kezdtél el blogolni? Mert... Nem tudom igazából. Talán, mert elkezdtem írni egy könyvet és ezt népszerűsíteni akartam.
• Hány blogod van? Három, de egyet nem használok és még egy van a fejemben.
• Ki a kedvenc szereplőd a saját történetedből? Miért? Még nincs benne a blogomban, de a fejemben persze már rég, Atmos. Azért a kedvencem, mert ... Sajna ezt nem árulhatom el, mivel akkor a történet fele kiderülne! Sajnálom! :D
• Olvasod az én blogomat? Ha igen, milyen véleménnyel vagy róla? Igen olvasom. Szerintem jó, de ezt nem itt osztanám meg.
• Kutya vagy macska? KUTYA KUTYA és KUTYA! Utálom a macskákat!
• Mi a kedvenc évszakod? Tél.
• Mi az amit az életed során mindenképpen meg szeretnél tenni? Felhőkarcolókat tervezni, és elmenni NY-ba!
• Neked eszedbe szokott jutni ilyenkor normális kérdés? Nem. Sose tudom mit írjak.
• Mi a mottód? Mottóm? Mindig változik.
• A fejedben már kész van a történeted vagy spontán alakítod a történetet? Mindig tudom mi a vége, csak onnan jön a többi.. Benne van a fejemben, a vázlat és a kidolgozott egyaránt.
• Jó írónak tartod magad? Nem akarom a szerényt játszani, de nem.

3.) Kérdéseim.:

1. Ki a kedvenc színészed?
2. Melyik a kedvenc állatod?
3. Szereted a lovakat?
4. Mit sportolsz?
5. Szoktál moziba járni?
6. Milyen sokszor?
7. Mit szoktál nézni?
8. Melyik a kedvenc filmed?
9. Miért blogolsz? (csak mert mindenki megkérdezi :P)
10. Hányadik díjad?
11. Hogy tettszik a blogom?

4.) Akiknek küldöm.:

1. http://a-girl-with-a-board.blogspot.hu
2. http://zemariel.blogspot.hu/
3. http://fantaziaproba-hv.blogspot.hu/
4. http://agyava.blogspot.de/
5. http://wonderwall-st.blogspot.hu/

Negyedik fejezet

4. fejezet

 - Áááááááááááááááá! Mit csinálsz? – kérdeztem, miközben a sárkány karmain lógtam. – Megőrültél? – kiabáltam sikertelen földre kerülési próbáim matt akadozott a hangom. Indigo eközben kitörte a falat és kiterpesztette a szárnyait. Vitorlázva szállt alá a mélybe, majd feldobott a levegőbe. Én csak sikítottam, ahogy a torkomon kifért. Lefelé zuhanva elkapott, és pont úgy tartott, hogy hosszú karmai között úgy fértem el, mintha egy kalitkába lennék zárva.

 - Ha talán abbahagynád ezt a fülrepesztő sikítozást, kellemes is lehetne ez az utazás. – mondta hevesen csapkodva a szárnyaival, hogy magasabbra kerüljön. Mikor elértük a felhők alját, annyira kiszáradt a torkom, hogy egy árva „á”-t sem tudtam kinyögni Indigo örömére.

 - Most Mire volt jó ez az egész? – kérdeztem rekedten.

- Hát még mindig nem érted? Elmegyünk innen, a mi világunkba.  – sóhajtott gondolatban. Nem akartam még jobban elkeseríteni, szóval landolásig meg sem szólaltam. Mikor majdnem elértük a földet, ő letett, majd saját maga is lelandolt. Feltápászkodtam a kemény talajról, majd körbetekintettem. Egy tisztás közepén álltunk, körülöttünk fenyőerdő.

 - Hol vagyunk? – kérdeztem, de ahelyett hogy ő válaszolna megszólalt egy hang.

 - Tehát te lennél a kiválasztott. – mondta az ismeretlen. Körbetekintettem és megijedtem, mert egy kőhajításnyira egy középkorú férfi állt piszkavassal a kezében. Kis tábortűz mellett guggolt. Picit már őszes, de régebben barnás haja össze vissza állt a feje körül. Élénk kék szeme érdeklődve méregetett.

 - Üdvözöllek, Optimus vagyok. – monda és közelebb sétált.

 - Én pedig Ismira, de hívj csak nyugodtan Irának. – fogtam meg a felém nyújtott kezét.

 - A sárkányodat már be se mutatod? – kérdezte, amitől zavarba jöttem.

 - Két ok miatt. Egy, nem az én sárkányom. Kettő, fogadok, hogy ismeritek egymást. – Optimus elégedett mosolyra húzta a száját.

 - Nem is olyan rossz a helyzet, mint gondoltam. Ezzel sok időt megspórolunk. Sok, sok időt…  - dünnyögött magában. Elsétált a tűzhöz, majd egy vödörből vizet öntött rá.

 - Mehetünk? – kérdezte, miközben egy fekete mén hátára próbált felkötni két vizestömlőt. Hátrafordult, majd így szólt:  - Nem jössz? Ott a te lovad. Látom nincs sok cuccod, az jó. – mondta egy tarka kancára mutatva.

– Tudsz lovagolni nem? – folytatta rám sem nézve. Odasétáltam a nekem szánt lóhoz, majd ijedve tapasztaltam, hogy mikor a napsugarak megvilágították, ahol eredetileg fehér volt mos kékesen átlátszott.

 - Ez a ló átlátszó! – kiáltottam ijedten.

- Ne aggódj, holnapra elmúlik neki. – mondta teljes nyugalommal a hangjában Optimus. Indigo helyeslően bólintott, majd békésen tűrte, ahogy a hátára tuszkolnak két hátizsákot. A két hátizsák szíjjakkal össze volt kötve, így a szíjakon volt a teher, ami aztán a sárkányhátra terelődött és a hátizsákok pedig oldalt lelógtak. Optimus most odasétált hozzám és odanyújtott nekem egy íjat, egy nyilakkal teli tegezt és két kést. Adott ezekhez még egy vastag, erős bőrövet, amihez aztán odakötöttem a két kést. Az egyik fogas volt, a másik pedig sima hegyes. Felkötöttem az övemet majd egy western kantárral felkantároztam a lovamat. Nem volt nyereg így szőrén lovagoltunk.

 - Majd szerzünk nyerget, de egyenlőre szőrén fogunk utazni.– mondta, majd összecsavarta a kezében lévő hosszú ostort, és odakötötte az ő övéhez.

 - Kérdezz. Tudom, hogy nagyon sok kérdés kavarog a fejedben. – mondta, de nem tudta befejezni, mivel elképesztő zúgás töltötte meg a levegőt. Valamiféle nagy, égő valami közeledett. Optimus szeme elkerekedett majd dühtől eltorzult arccal rám ordított: - Be az erdőbe, most! – elvágtattam, de egész idő alatt őt figyeltem. Tíz madárhoz hasonlító lény volt. Tollas szárnyuk, tollas farkuk és hasuk volt. A fejük is madárfej volt, de csőrük mentén kis fogak helyezkedtek el. Hosszú villás nyelvüket ki-ki öltötték. Az egész testük égett. Sárga lángnyelvek mardosták tollaikat, kárt nem téve bennük. Testüket világos fénnyel világították meg. ’Ezek főnixek!’ jutott eszembe hirtelen. Mikor az első madár leszállt Optimus kivonta kardját, amit észre sem vettem eddig. Szikrázó kék penge volt, ezüst markolattal. Két kézre fogta, majd elmormolt valamit az orra alatt. Kék fény villant, majd három enyémhez hasonló ló bukott fel egy mellettünk lévő patakból. Testüket víz formálta, sörényüket a patak habja alkotta. Ezek egy csöppet sem hasonlítottak semelyik általam ismert lófajtához. Nem volt sem színük, sem anyaguk. Átlátszottak és kékes árnyékot vetettek. Vad vágtában csaptak össze a főnixekkel. A tűz és a víz csattája volt ez. A főnixeknek meg volt az a csúnya szokásuk, hogy ha akarták változhattak hamuvá, amit a szél tovább vitt, így az ellenfelük háta mögé kerülhettek, vagy könnyen szökhettek meg. Optimus egy fának vetette hátát, úgy küzdött két főnix ellen. Kék gömbök repkedtek néha körülötte, melyek az ellene küzdő főnixek felé szálltak. Tele volt az arca véres karmolásokkal. Szintúgy kezei. Kardjáról vér csöpögött, mely mielőtt elérte a földet egy füstcsóvává változott. Indigónak négy főnix maradt. Az egyiknek éppen a nyakát harapta el. Győzelemittasan vetette rá magát a következőre. Vad ordítás közepette belemélyesztette fogait az égő madárba. Az előzőleg megölt hamumaradványai lángolni kezdtek, majd az imént megölt madár újraéledt.

 - Ezeket képtelenség megölni! – üzente megnyitva az elméjét. Optimus egy pillanatra tárta fel tudatát, hogy megüzenje:

 - A hamu! Azt kell elzárni, vagy képtelenné tenni az újraéledést! – Indigo új energiarohammal lendült neki a harcnak. Az egyiket sikerült a hátsó lábával a földre tuszkolnia. Rálépett, mire az hamuvá változott, de mivel rajta állt, nem tudott újraéledni. Egy másikat is elintézett, így csak egyet kellett sakkban tartania. Optimusnak rosszabbul sült el a dolog. Nem voltak mancsai, amivel ráléphetne az áldozatára, így csak a kard maradt. Nem bírtam a gondolatot, hogy tétlenül nézem, ahogy öldöklik egymást. Leszálltam a lovamról, majd megparancsoltam neki, hogy segítsen a társainak. Előhúztam az íjat, amit Optimus ajándékozott nekem, és a nyilas tegezt. Felajzottam az íjat, majd reszkető kézzel ráhelyeztem a húrra a nyilat. Céloztam, majd lőttem volna, végig gondoltam a nyíl útját. Teljesen a nyílra koncentráltam, és arra a helyre ahova lőttem, tehát a célpontra. Behunytam a szemem, majd elengedtem az elpattanásig megfeszített húrt. Zöld füst szállt fel a nyílból, majd egy főnix nyakának vette az irányt. Mikor a madár elhajolt előle, csodák csodájára, a nyíl is oldalra billent célba találva. Térdre rogytam a kimerültségtől,mert hirtelen megcsappant az erőm. Nem foglalkoztam vele, kilőttem egy ugyanilyen nyilat, mire az célba ért,én eszméletlenül feküdtem a földön. Hallottam egy fájdalmas „Neeeeeeeeeeeeeeee!” ordítást és egy elkeseredett sárkányüvöltést. 

Díj

Szabályok: 

Írj magadról 11 dolgot!

Válaszolj 11 kérdésre!

Írj 11 kérdést!

Küldd tovább 11 embernek!

1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Nem szeretek 11 dolgot írni magamról
2. Nem szeretem a 11-es számot
3. Szeretem a 8-as számot
4. Most éppen ülök
5. most éppen 11 dolgot írok magamról
6. Az előbb az 5. dolgot írtam magamról
7. Azt mondják, ez muris
8. szerintem nem
9. nem tudom mit írjak még
10. Nem vagyok túl beszédes
11. A tesóm nem akart elvinni futni :(

3.Válaszolj 11 kérdésre!

1. Hány éves vagy? 13
2. Van házi állatod? Aha
3. Mi a kedvenc színed? Lila
4. Mi a kedvenc filmed? Vasember
5. Melyik a kedvenc számod? Már leírtam
6. Van testvéred? Ja
7. Hol laksz? Itt
8. Milyen könyveket szeretsz? Fantasy
9. Nézel sorozatokat? Nem
10. Mi a kedvenc sorozatod? - 
11. Miért kezdtél el blogolni? Mert tuti hogy semmilyen könyv kiado nem fogadná el szóval, hogy legalább valaki olvassa

3. Írj 11 kérdést!

1. Mi a neved?
2. Szereted a lovakat?
3. Mi a kedvenc színed?
4. Ki a kedvenc színészed, nő?
5. Szereted a tekiket?
6. Szereted a sárkányokat?
7. Melyik a kedvenc lófajtád?
8. Milyen könyveket szeretsz?
9. Melyik a kedvenc blogod?
10. Ki a kedvenc íród?
11. Most mért olvasod ezt?

4. Küldd tovább 11 embernek!

Küldés folyamatban...

Harmadik fejezet

3. Álom

A tetoválás nem volt nagy, csupán 1-2 cm-es. Egy apró sárkányt ábrázolt, amelynek a szeme nagyobb a többi testrészénél. A szem és a fej körül tekeredett maga a sárkány. "Úristen"-gondoltam-"most már kezdek teljesen begolyózni."Felvontam a szemöldököm, majd megforgattam a szememet. ’Elegem van ezekből a meglepetésekből.’ – gondoltam sikálva a tetoválást, hátha lejön. Ahogy vártam, még meg sem karcolódott.

– Pedig még sok lesz – monda egy hang, megint csak a fejemben. Körbenéztem, de nem láttam semmit.

– Már megint te? Csak nem a humoros Halál tisztelt meg a látogatásával? – mondtam, majd körbetekertem magam törölközővel, mit sem törődve a hozzám beszélővel.

– Egyébként a nevem Indigo, de mindegy. Ha akarod nevezhetsz halálnak is, habár a haláli az jobb. Haláli szép. Haláli ügyes. Halálira rettenetes. Aki a halált hozza. Hmmm… Nem is rossz! – Tanakodott saját magával.

– Mekkora egód van neked! – vágtam közbe, mert kezdett elegem lenni a „haláli ez meg az…”- ból.

 – Haláli helyes, halálira fenséges, halálira… Mi nem volt még? – kérdezte mit sem törődve a közbeszólásommal.

– Haláli idegesítő! – tanácsoltam, de Mr. Haláli nem vette a fáradtságot, hogy meghallgasson.

– Nem, nem az nem jó. Haláli… Haláli… Nem jut eszembe! – nyafogott.

 – Na de most halálira hagy abba, mert halálira idegesít! És ha most nem fejezed be, akkor halálira megbánod! Felfogtad? – kérdeztem.

 – Halálira! – válaszolta mosolyra húzva a száját. Ránéztem, de nem bírtam tovább. Mindketten egyszerre röhögtük el magunkat. Én a padlón gurultam ide-oda a röhögéstől, ő pedig a farkával csapkodott össze-vissza leverve a polcokon lévő cuccokat és a mosdókagylón lévőket. Nem foglalkoztam a kupival, csak röhögtem tovább. Mikor abbahagytuk, komolyra vettem a szót és megkérdeztem:

 - Ki vagy te? Most képzelődök? Te létezel? Mért vagy itt? Honnan… ?- de nem tudtam befejezni, mivel félbeszakított, mondván:

 - Na, szép sorjában. Én, mint látod, egy sárkány vagyok. És mint mondtam a nevem Indigo. Miért ne léteznék? Te létezel? – bólintottam majd folytatta – Na látod ha te létezel én is létezek, ha te nem létezel, akkor én sem létezek. Na figyelj, itt jön a baki: Viszont ha én nem létezek…

 - Tudom, tudom én sem. Felfogtam, nem vagyok óvodás! – vágtam közbe.

 – Nem, nem és nem! Nem fogtad fel. Ha én nem létezem, te attól még létezel! – hangsúlyozta. Bármennyire is igyekezett, hogy megértsem, én egy kukkot sem fogtam fel az egészből. – Két különböző világban élünk. Eddig érted? Igen, jó. A te világod teljesen más, mint a miénk. Az egyik világból a másikba csak pár helyen lehet eljutni. Ezek a helyek egész idő alatt változnak. Ezért most sietnünk kéne, mert egy hónap múlva bezárul a bejárat, amit én ismerek. Három hét múlva csak nagy erőfeszítéssel lehet bejutni. – zavarodottan néztem rá, mire Indigo a mancsába temette a fejét.

 - Tehát csak maximum három hetünk van, míg nyugodtan odaérhetünk. De minek is megyünk oda? – ezt még mindig nem értettem.

 - Minek, minek… mert te vagy a kiválasztott! – mondta bólogatva, mintha ez mindent megmagyarázna.

 - Aha! Még mindig nem értem. – mondtam, mire ő sóhajtott és megtörten csóválta tüskés fejét.

 - Tudom, hogy most nem világos, de majd eljön annak is az ideje. Elég a dumából, mennünk kell! –  lelapította a szárnyait és kinyújtotta a lábát. Szugerálta, hogy másszak fel rajta a nyakhajlatába. Sőt még azt is megmutatta az elméjével, hogy a közeli erdőben el van rejtve egy nyereg ami pont beleillik a nyakrésbe. Én ezeket megértettem, de valahogy az egész nem állt össze egy képpé. – Aha, de akkor most mit is csinálunk valójában? – kérdeztem, még mindig nagy homállyal az elmémbe.

 - Azzal ne foglalkozz, majd meglátod! –

 - Jó, jó, de akkor csak úgy itt hagyjam a családomat? a barátaimat? az ismerőseimet? az eddigi egész életemet? –

 - Nem! Majd ha visszajövünk nyertesen úgy élsz ahogy akarsz! Vagy meghalsz… - tette hozzá halkabban.

 - Azt hiszem az otthonmaradást választom. – mondtam hátrálva mivel láttam az elméje mélyén, hogy készül valamire. Sajnos, túl későn menekültem. Nem maradt belőlem más, mint egy hangos sikítás.

Prológus

Prológus

A kétségbeesett szárnycsapkodások nem értek semmit. A két Árnyék már hegyezte a karmait a friss hús szagára és a zsákmány által vitt utolsó Látóra. A Látó az igazak álmát aludta a smaragdzöld tojásban. Nem tudta mi vár rá, ha majd megtalálja a kiválasztottat. Azt sem tudta, hogy ő lesz az utolsó élő a Látók közül. A két Árnyék tudta, nagyon jól tudta, hiszen ezt kapták feladatul, hogy öljék meg a tojás melegében megbújó kis testet. A Látót cipelő sárkány hátán ülő tünde, az utolsó kétségbeesett tervét hajtotta végre. Lemászott a karmokhoz és megfogta a langyos tojást, majd megadva a jelet leugrott a földre. Zuhanás közben szemtanúja lehetett, ahogy elrepül fölötte a halálra ítélt társa. Szép ívben kanyarodva repült el felette, elterelve az Árnyak figyelmét. Pikkelyes teste még a sötétben is alig láthatóan belső fénnyel fénylett. Nyakát kecsesen még a halálakor is büszkén tartotta, míg feje szomorúan csüngött lefelé. A tünde tudta, hogy ez volt az utolsó találkozásuk. Fájdalommal nézett a szemébe és figyelte, ahogy az utolsó szárnycsapásokat ejtette, mielőtt az Árnyékok belemélyesztették a húsába a karmait és széttépték a testét, melyen forró vérpatakok folytak alá a mélybe. A büszke, kecses és harcias sárkányból nem maradt több, egy elképesztő ordításnál, mely átszőtte a levegő, sőt talán a világ esszenciáját, örökre megváltoztatva azt. Az ordítást elképesztő csönd követte, mely magába foglalja a rovarok halk zizegésétől a szél zúgásán át, az állatok motoszkálását. A csendet csupán halk neszek szegték meg,  a tünde halk zokogása. Az íves szemöldök alatt megbújó szem csukott szemhéja alól csurogtak végig a könnyek az arcán. A ragacsos szempillák végéről csöpögtek a földre. Lefolytak a szem csücskéből, végig a gömbölyű arc sima bőrén az orr mentén, megakadtak az ajkak szegénél, ahonnan aztán a földre csöppentek. A tünde nem bírta tovább, a földre rogyott, rücskös, sebhelyes térde a földet súrolta. Arcát a tenyerébe temette, ölében tartva az apró tojást, és vele együtt a benne megbúvó életet. 

Második fejezet

2. fejezet: Látás

Amikor felébredtem még mindig a szutykos betonon találtam magam, ugyanabban az utcában ahol elvesztettem az eszméletemet. A fejem búbja nagyon sajgott, és mikor felültem egy jókora púpot találtam rajta. – A fene essen beléd, te mocskos utcakő! – dühöngtem káromkodva. Körbenéztem, de a sárkány nem volt sehol. Az a kevéske remény is elveszett, amit azelőtt éreztem. Megint a szürke és színtelen valóságban találtam magam. Körbenéztem a sikátor szűk utcájában ’Semmi érdekes sincs itt’ - gondoltam majd az elkopott házfalakra és sokemeletes, piszkos háztömbökre néztem. Félrehúzódtam, mert egy kocsi közeledett. Egy ütött, kopott régi kis autó volt. A vezetőülésen egy ideges nő ült és miközben elhaladt mellettem rám is dudált. - ’Mi a franc?’ néztem rá, és barna szemén keresztül beleláttam a lelkébe. Meg is ijedtem önmagamtól, mert láttam a nő érzelmeit. Láttam, hogy ideges, mert összeveszett a férjével, hogy éppen a boltba igyekezik, mert mindjárt megérkezik a kislánya a suliból és nincs mit ennie otthon. Ezt mind egy szempillantás alatt ki tudtam olvasni a szeméből miközben áthaladt előttem az úton. A nagy információzuhatagtól megszédültem, és meg kellett támaszkodnom egy lámpaoszlopban. Felnéztem az égre. Egy ablakban megláttam egy kisfiút, aki az onnan nézett le rám könnyes szemmel. A nyitott ablakon át kiabálások zaja szűrődött ki. A kisfiú szeméből is ki tudtam olvasni a fájdalmat és elkeseredést. Az ő fájdalmának egy része megoszlott rám és én is elkeseredtem a szülei vitáján. Gyorsan elkaptam a szememet mielőtt megint belenéznék valakiébe. Átrohantam az utcán, be a parkba. Szembetalálkoztam egy szerelmespárral, akik boldogan mosolyogva beszélgettek egymás kezét fogva. Az egyik rám nézett és én a röpke pillanat alatt ki tudtam olvasni, hogy boldog és elképesztően szerelmes. Láttam azt is, hogy az eljegyzési gyűrűje a zsebében bujkál, de nemsokára már az is elő fog kerülni. Még gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél előbb hazaérjek, és ne lássam a sok ember fájdalmát és örömét. Az öröm nem is volt rossz, de mivel az nem a sajátom volt, valahogy máshogy tudtam örülni. Megráztam a fejemet és csak a földet néztem, hogy még véletlenül se kelljen szembetalálkoznom senkivel. Otthon felvettem egy napszemüveget, amitől végre elcsitult az agyam. Bementem a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe. Meglepetésemben felsikkantottam. A szemem a megszokott szürke helyett élénk zölden csillogott, és a hajamban pedig apró zöld tincsek csavarodtak a barnák köré. Mikor félresöpörtem egy szemembe lógó tincset, megláttam a fülemet. A megszokott kerek emberi fül helyett éles mesebeli tünde fülem volt.

- ’Mi a…’ Szám elé kaptam a kezemet és hátrálni kezdtem a tükörtől. Nekiütődött a hátam a falnak, de én nem foglalkoztam vele, hátráltam tovább. Nekimentem az ajtónak, és végre elvettem a tekintetemet a tükörtől. Lerohantam az emeleti lépcsőn és a bolt felé vettem az irányt, ahol mindent úgy csináltam, hogy még véletlenül se nézzek senki szemébe. Az eladós szemébe viszont muszáj volt belenéznem, mivel a több tubusos hajfesték vételekor elég furcsán nézett.

 –Ennyi lesz? - kérdezte majd bepakolta a négy barna hajfestéket. Mikor belenéztem a szemébe, az üzletben a kassza mögött ülők unalma tükröződött benne, a fárasztó napok pihenés nélküli munkaidői. Némi megkönnyebbülés a munkaidő közeledése miatt és meglepetés a kinézetem iránt. Milyen szerencse, hogy otthon betuszkoltam a fülemet a hajam mögé, mert még furcsábban fogadná a kinézetemet. Mikor kimentem a boltból, még hallottam halk sóhajtását.

 – Ezek a mai fiatalok! –

’Ezek a mai öregek!’ – gondoltam fáradtan. Mikor eltávolodtam a boltból megint be kellett fordulnom a kis sikátorba ahol a sárkányt láttam. Irtózattal fürkésztem a tetőt, de nem észleltem semmi különlegeset. Otthon vastagon kentem a hajamra a hajfestéket, hogy eltüntessem a zöldet belőle. Fürdés közben egy újabb meglepetéssel kellett szembenéznem. A mellkasomon egy tetovált sárkány volt.

Első fejezet

1 fejezet

Sose vagyok egyedül. Hogy, hogy értem ezt? Minden percben érzem a valakinek a jelenlét. Fogalmam nincs kiét és mért. Sétálok az utcán és érzem, hogy valaki figyel. Otthon ülök a gépnél és megint elfog az az érzés. Evés, ivás közben is ott van, sőt álmomban is. Látni nem látom, de érezni érzem. Néha már azt hiszem, dilis vagyok. Hogy a semmiben is látom a valamit, hogy a magányban is érzem egy ismeretlen társ jelenlétét. Egy társét, akit soha nem láttam, de még nem is hallottam róla, pedig meggyőződésem hogy létezik. Ez is azon dolgok közé tartozik, amiket a tudomány nem tud megmagyarázni, sőt az emberiség sem. Na, ez már durvább. Lehet, hogy tényleg dilis vagyok és a sárgaházban kéne ülnöm egy gumiszobában.

Mindvégig ezt gondoltam, amíg el nem jött az a nap az életemben, mikor fordult velem egyet a világ. Sétálás közben, hazafelé tartottam, mikor újra fölém kerekedett az a furcsa érzés hogy figyelnek, szemmel tartanak. Bekanyarodtam egy szűk és sötét sikátorba. A napot egy pillanatra eltakarták a felhők. Úgy tűnt valami szellemvilágba keveredtem. Azt a megmagyarázhatatlan érzésem támadt, hogy fel kénen néznem a tetőre. És persze én hülye, felnéztem.

Két elképesztő nagyságú szem bámult rám vissza. Egy óriási szempár. Színe, a tavaszkor előbújó falevelekéhez hasonlított, melyek éppen kibújtak a rügyből. A pupillától kifelé sötétedett, a fiatal hajtások zöldjétől a haragos óceán szennyeséig. A tekintetünk összefonódott, az ő gyönyörű szeme és az én színtelen szürke látószervem. Miután megcsodáltam a gyönyörű szemét ijedten tapasztaltam, hogy aki előttem tornyosul az nem egy ember, hanem egy sárkány.

 Hátsó lábaival elrugaszkodott, majd elhagyván a földet szétterpesztette a szárnyait, melyek szeméhez hasonlóan zöldek voltak. A szárnyhártyáján átsütő napfény (hogy is máshogy) zöld árnyékot vetett az alattam lévő betonra. Landoláskor beleremegett a föld elképesztő súlyába, mely több száz tonnát is kitehetett. Szárnyait összehajtogatta, majd ügyesen a hátára simította. Jobb mellső lábát előre nyújtotta, majd lehajtotta fenséges fejét úgy, hogy hosszú nyaka szép ívben hajlott a föld felé. Hosszú tüskés farkával a földön egyensúlyozott. Miközben ebben az üdvözlésképpen használt pózba megmerevedett, egy hang szólalt meg a fejemben, amitől hátra tántorodtam.

 –Üdvözöllek kiválasztott. – majd felegyenesedve fojtatta–Ne félj tőlem. Érted jöttem – mondta, de én értelmetlen képzelgésnek véltem és így válaszoltam:

 – Mi vagy te? A halál? – viccelődtem, de ő megtartotta komolyságát. – Még nem, de sorra kerül majd az is.

– Meglepően jó humora van a Halálnak úgy látom. Kár, hogy az emberek mindig feketén és kaszával jelenítik meg. Ja és a legfontosabb bakiról el is felejtkeztem. A Halál általában ember formában jelenik meg, és ahogy látom te egy sárkány vagy, tehát valami itt nem stimmel… - mondtam őt figyelve, ahogy apró mosolyra húzza a száját. Így, mosolyogva, teljesen úgy nézett ki, mint egy zöld gyík szárnyakkal, hosszabb nyakkal, tűhegyes ölésre termett hatalmas fogakkal és hatalmas szemekkel csak nagyobb kiadásban. Ő közelebb lépett és orra hegyével megérintett. Viccelődésem ellenére belém fagyott a vér, és már el sem tudnám rejteni a félelmemet. Nem mertem mozdulni sem, mivel nem minden nap találkozik az ember egy sárkánnyal. Sőt! Normális ember soha nem találkozik sárkánnyal! Azt a tényt megállapítva, hogy képzelődök, úgy döntöttem, hogy eleget sétáltam már, ezért kivárom a képzelődéseim végét majd nyugodtan hazamegyek. Sajnos sem a nyugodtan, sem a hazamegyek nem következett be. A sárkány érintése következtében elvesztettem ez eszméletemet (, mely tény megint azt tanúsítja, hogy biztos fantáziálok). Az utolsó gondolatom az volt, hogy a sárkány szemében visszatükröződtek a saját érzéseim. Ott láttam az iránta való félelmemet, a kétséget a létezése felől, de még a reményt is észre tudtam venni, amely a leghalványabb volt mindközül. A remény afelé hogy a látomás igaz legyen. Hogy biztos lehessek abban, hogy a sárkány létezik és tényleg találkoztam vele. Több elmélkedésre nem jutott időm, mivel a következő pillanatban a fejem ott koppant a piszkos utcakövön.