1 fejezet
Sose vagyok
egyedül. Hogy, hogy értem ezt? Minden percben érzem a valakinek a jelenlét.
Fogalmam nincs kiét és mért. Sétálok az utcán és érzem, hogy valaki figyel.
Otthon ülök a gépnél és megint elfog az az érzés. Evés, ivás közben is ott van,
sőt álmomban is. Látni nem látom, de érezni érzem. Néha már azt hiszem, dilis
vagyok. Hogy a semmiben is látom a valamit, hogy a magányban is érzem egy
ismeretlen társ jelenlétét. Egy társét, akit soha nem láttam, de még nem is hallottam
róla, pedig meggyőződésem hogy létezik. Ez is azon dolgok közé tartozik, amiket
a tudomány nem tud megmagyarázni, sőt az emberiség sem. Na, ez már durvább.
Lehet, hogy tényleg dilis vagyok és a sárgaházban kéne ülnöm egy gumiszobában.
Mindvégig
ezt gondoltam, amíg el nem jött az a nap az életemben, mikor fordult velem
egyet a világ. Sétálás közben, hazafelé tartottam, mikor újra fölém kerekedett
az a furcsa érzés hogy figyelnek, szemmel tartanak. Bekanyarodtam egy szűk és
sötét sikátorba. A napot egy pillanatra eltakarták a felhők. Úgy tűnt valami
szellemvilágba keveredtem. Azt a megmagyarázhatatlan érzésem támadt, hogy fel
kénen néznem a tetőre. És persze én hülye, felnéztem.
Két elképesztő nagyságú szem bámult rám vissza. Egy
óriási szempár. Színe, a tavaszkor előbújó falevelekéhez hasonlított, melyek
éppen kibújtak a rügyből. A pupillától kifelé sötétedett, a fiatal hajtások
zöldjétől a haragos óceán szennyeséig. A tekintetünk összefonódott, az ő
gyönyörű szeme és az én színtelen szürke látószervem. Miután megcsodáltam a
gyönyörű szemét ijedten tapasztaltam, hogy aki előttem tornyosul az nem egy
ember, hanem egy sárkány.
Hátsó lábaival
elrugaszkodott, majd elhagyván a földet szétterpesztette a szárnyait, melyek
szeméhez hasonlóan zöldek voltak. A szárnyhártyáján átsütő napfény (hogy is
máshogy) zöld árnyékot vetett az alattam lévő betonra. Landoláskor beleremegett
a föld elképesztő súlyába, mely több száz tonnát is kitehetett. Szárnyait
összehajtogatta, majd ügyesen a hátára simította. Jobb mellső lábát előre
nyújtotta, majd lehajtotta fenséges fejét úgy, hogy hosszú nyaka szép ívben
hajlott a föld felé. Hosszú tüskés farkával a földön egyensúlyozott. Miközben
ebben az üdvözlésképpen használt pózba megmerevedett, egy hang szólalt meg a
fejemben, amitől hátra tántorodtam.
–Üdvözöllek
kiválasztott. – majd felegyenesedve fojtatta–Ne félj tőlem. Érted jöttem –
mondta, de én értelmetlen képzelgésnek véltem és így válaszoltam:
– Mi vagy te?
A halál? – viccelődtem, de ő megtartotta komolyságát. – Még nem, de sorra kerül
majd az is.
– Meglepően jó humora van a Halálnak úgy látom. Kár,
hogy az emberek mindig feketén és kaszával jelenítik meg. Ja és a legfontosabb
bakiról el is felejtkeztem. A Halál általában ember formában jelenik meg, és
ahogy látom te egy sárkány vagy, tehát valami itt nem stimmel… - mondtam őt
figyelve, ahogy apró mosolyra húzza a száját. Így, mosolyogva, teljesen úgy
nézett ki, mint egy zöld gyík szárnyakkal, hosszabb nyakkal, tűhegyes ölésre
termett hatalmas fogakkal és hatalmas szemekkel csak nagyobb kiadásban. Ő
közelebb lépett és orra hegyével megérintett. Viccelődésem ellenére belém
fagyott a vér, és már el sem tudnám rejteni a félelmemet. Nem mertem mozdulni
sem, mivel nem minden nap találkozik az ember egy sárkánnyal. Sőt! Normális
ember soha nem találkozik sárkánnyal! Azt a tényt megállapítva, hogy
képzelődök, úgy döntöttem, hogy eleget sétáltam már, ezért kivárom a
képzelődéseim végét majd nyugodtan hazamegyek. Sajnos sem a nyugodtan, sem a
hazamegyek nem következett be. A sárkány érintése következtében elvesztettem ez
eszméletemet (, mely tény megint azt tanúsítja, hogy biztos fantáziálok). Az
utolsó gondolatom az volt, hogy a sárkány szemében visszatükröződtek a saját
érzéseim. Ott láttam az iránta való félelmemet, a kétséget a létezése felől, de
még a reményt is észre tudtam venni, amely a leghalványabb volt mindközül. A
remény afelé hogy a látomás igaz legyen. Hogy biztos lehessek abban, hogy a
sárkány létezik és tényleg találkoztam vele. Több elmélkedésre nem jutott időm,
mivel a következő pillanatban a fejem ott koppant a piszkos utcakövön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése