Második fejezet

2. fejezet: Látás

Amikor felébredtem még mindig a szutykos betonon találtam magam, ugyanabban az utcában ahol elvesztettem az eszméletemet. A fejem búbja nagyon sajgott, és mikor felültem egy jókora púpot találtam rajta. – A fene essen beléd, te mocskos utcakő! – dühöngtem káromkodva. Körbenéztem, de a sárkány nem volt sehol. Az a kevéske remény is elveszett, amit azelőtt éreztem. Megint a szürke és színtelen valóságban találtam magam. Körbenéztem a sikátor szűk utcájában ’Semmi érdekes sincs itt’ - gondoltam majd az elkopott házfalakra és sokemeletes, piszkos háztömbökre néztem. Félrehúzódtam, mert egy kocsi közeledett. Egy ütött, kopott régi kis autó volt. A vezetőülésen egy ideges nő ült és miközben elhaladt mellettem rám is dudált. - ’Mi a franc?’ néztem rá, és barna szemén keresztül beleláttam a lelkébe. Meg is ijedtem önmagamtól, mert láttam a nő érzelmeit. Láttam, hogy ideges, mert összeveszett a férjével, hogy éppen a boltba igyekezik, mert mindjárt megérkezik a kislánya a suliból és nincs mit ennie otthon. Ezt mind egy szempillantás alatt ki tudtam olvasni a szeméből miközben áthaladt előttem az úton. A nagy információzuhatagtól megszédültem, és meg kellett támaszkodnom egy lámpaoszlopban. Felnéztem az égre. Egy ablakban megláttam egy kisfiút, aki az onnan nézett le rám könnyes szemmel. A nyitott ablakon át kiabálások zaja szűrődött ki. A kisfiú szeméből is ki tudtam olvasni a fájdalmat és elkeseredést. Az ő fájdalmának egy része megoszlott rám és én is elkeseredtem a szülei vitáján. Gyorsan elkaptam a szememet mielőtt megint belenéznék valakiébe. Átrohantam az utcán, be a parkba. Szembetalálkoztam egy szerelmespárral, akik boldogan mosolyogva beszélgettek egymás kezét fogva. Az egyik rám nézett és én a röpke pillanat alatt ki tudtam olvasni, hogy boldog és elképesztően szerelmes. Láttam azt is, hogy az eljegyzési gyűrűje a zsebében bujkál, de nemsokára már az is elő fog kerülni. Még gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél előbb hazaérjek, és ne lássam a sok ember fájdalmát és örömét. Az öröm nem is volt rossz, de mivel az nem a sajátom volt, valahogy máshogy tudtam örülni. Megráztam a fejemet és csak a földet néztem, hogy még véletlenül se kelljen szembetalálkoznom senkivel. Otthon felvettem egy napszemüveget, amitől végre elcsitult az agyam. Bementem a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe. Meglepetésemben felsikkantottam. A szemem a megszokott szürke helyett élénk zölden csillogott, és a hajamban pedig apró zöld tincsek csavarodtak a barnák köré. Mikor félresöpörtem egy szemembe lógó tincset, megláttam a fülemet. A megszokott kerek emberi fül helyett éles mesebeli tünde fülem volt.

- ’Mi a…’ Szám elé kaptam a kezemet és hátrálni kezdtem a tükörtől. Nekiütődött a hátam a falnak, de én nem foglalkoztam vele, hátráltam tovább. Nekimentem az ajtónak, és végre elvettem a tekintetemet a tükörtől. Lerohantam az emeleti lépcsőn és a bolt felé vettem az irányt, ahol mindent úgy csináltam, hogy még véletlenül se nézzek senki szemébe. Az eladós szemébe viszont muszáj volt belenéznem, mivel a több tubusos hajfesték vételekor elég furcsán nézett.

 –Ennyi lesz? - kérdezte majd bepakolta a négy barna hajfestéket. Mikor belenéztem a szemébe, az üzletben a kassza mögött ülők unalma tükröződött benne, a fárasztó napok pihenés nélküli munkaidői. Némi megkönnyebbülés a munkaidő közeledése miatt és meglepetés a kinézetem iránt. Milyen szerencse, hogy otthon betuszkoltam a fülemet a hajam mögé, mert még furcsábban fogadná a kinézetemet. Mikor kimentem a boltból, még hallottam halk sóhajtását.

 – Ezek a mai fiatalok! –

’Ezek a mai öregek!’ – gondoltam fáradtan. Mikor eltávolodtam a boltból megint be kellett fordulnom a kis sikátorba ahol a sárkányt láttam. Irtózattal fürkésztem a tetőt, de nem észleltem semmi különlegeset. Otthon vastagon kentem a hajamra a hajfestéket, hogy eltüntessem a zöldet belőle. Fürdés közben egy újabb meglepetéssel kellett szembenéznem. A mellkasomon egy tetovált sárkány volt.