Harmadik fejezet

3. Álom

A tetoválás nem volt nagy, csupán 1-2 cm-es. Egy apró sárkányt ábrázolt, amelynek a szeme nagyobb a többi testrészénél. A szem és a fej körül tekeredett maga a sárkány. "Úristen"-gondoltam-"most már kezdek teljesen begolyózni."Felvontam a szemöldököm, majd megforgattam a szememet. ’Elegem van ezekből a meglepetésekből.’ – gondoltam sikálva a tetoválást, hátha lejön. Ahogy vártam, még meg sem karcolódott.

– Pedig még sok lesz – monda egy hang, megint csak a fejemben. Körbenéztem, de nem láttam semmit.

– Már megint te? Csak nem a humoros Halál tisztelt meg a látogatásával? – mondtam, majd körbetekertem magam törölközővel, mit sem törődve a hozzám beszélővel.

– Egyébként a nevem Indigo, de mindegy. Ha akarod nevezhetsz halálnak is, habár a haláli az jobb. Haláli szép. Haláli ügyes. Halálira rettenetes. Aki a halált hozza. Hmmm… Nem is rossz! – Tanakodott saját magával.

– Mekkora egód van neked! – vágtam közbe, mert kezdett elegem lenni a „haláli ez meg az…”- ból.

 – Haláli helyes, halálira fenséges, halálira… Mi nem volt még? – kérdezte mit sem törődve a közbeszólásommal.

– Haláli idegesítő! – tanácsoltam, de Mr. Haláli nem vette a fáradtságot, hogy meghallgasson.

– Nem, nem az nem jó. Haláli… Haláli… Nem jut eszembe! – nyafogott.

 – Na de most halálira hagy abba, mert halálira idegesít! És ha most nem fejezed be, akkor halálira megbánod! Felfogtad? – kérdeztem.

 – Halálira! – válaszolta mosolyra húzva a száját. Ránéztem, de nem bírtam tovább. Mindketten egyszerre röhögtük el magunkat. Én a padlón gurultam ide-oda a röhögéstől, ő pedig a farkával csapkodott össze-vissza leverve a polcokon lévő cuccokat és a mosdókagylón lévőket. Nem foglalkoztam a kupival, csak röhögtem tovább. Mikor abbahagytuk, komolyra vettem a szót és megkérdeztem:

 - Ki vagy te? Most képzelődök? Te létezel? Mért vagy itt? Honnan… ?- de nem tudtam befejezni, mivel félbeszakított, mondván:

 - Na, szép sorjában. Én, mint látod, egy sárkány vagyok. És mint mondtam a nevem Indigo. Miért ne léteznék? Te létezel? – bólintottam majd folytatta – Na látod ha te létezel én is létezek, ha te nem létezel, akkor én sem létezek. Na figyelj, itt jön a baki: Viszont ha én nem létezek…

 - Tudom, tudom én sem. Felfogtam, nem vagyok óvodás! – vágtam közbe.

 – Nem, nem és nem! Nem fogtad fel. Ha én nem létezem, te attól még létezel! – hangsúlyozta. Bármennyire is igyekezett, hogy megértsem, én egy kukkot sem fogtam fel az egészből. – Két különböző világban élünk. Eddig érted? Igen, jó. A te világod teljesen más, mint a miénk. Az egyik világból a másikba csak pár helyen lehet eljutni. Ezek a helyek egész idő alatt változnak. Ezért most sietnünk kéne, mert egy hónap múlva bezárul a bejárat, amit én ismerek. Három hét múlva csak nagy erőfeszítéssel lehet bejutni. – zavarodottan néztem rá, mire Indigo a mancsába temette a fejét.

 - Tehát csak maximum három hetünk van, míg nyugodtan odaérhetünk. De minek is megyünk oda? – ezt még mindig nem értettem.

 - Minek, minek… mert te vagy a kiválasztott! – mondta bólogatva, mintha ez mindent megmagyarázna.

 - Aha! Még mindig nem értem. – mondtam, mire ő sóhajtott és megtörten csóválta tüskés fejét.

 - Tudom, hogy most nem világos, de majd eljön annak is az ideje. Elég a dumából, mennünk kell! –  lelapította a szárnyait és kinyújtotta a lábát. Szugerálta, hogy másszak fel rajta a nyakhajlatába. Sőt még azt is megmutatta az elméjével, hogy a közeli erdőben el van rejtve egy nyereg ami pont beleillik a nyakrésbe. Én ezeket megértettem, de valahogy az egész nem állt össze egy képpé. – Aha, de akkor most mit is csinálunk valójában? – kérdeztem, még mindig nagy homállyal az elmémbe.

 - Azzal ne foglalkozz, majd meglátod! –

 - Jó, jó, de akkor csak úgy itt hagyjam a családomat? a barátaimat? az ismerőseimet? az eddigi egész életemet? –

 - Nem! Majd ha visszajövünk nyertesen úgy élsz ahogy akarsz! Vagy meghalsz… - tette hozzá halkabban.

 - Azt hiszem az otthonmaradást választom. – mondtam hátrálva mivel láttam az elméje mélyén, hogy készül valamire. Sajnos, túl későn menekültem. Nem maradt belőlem más, mint egy hangos sikítás.